– Ó, mitől lettek ilyen rosszak a fiaink! Kell lennie valami módja, hogy visszatérjenek a helyes útra. De nem hallgatnak ránk!
A nő sóhajtott, ölébe vette a varrnivalót, és félresimította hajtincsét magas homlokából. – Én sem tudom, asszony. Hét fiúgyermek, és egyik sem lett igazán jó – a férj tűnődve szemlélte pipája füstjét, amely belepte a szobát. – Csak ne legyen rossz vége!
Ekkor erős szél támadt a ház körül, megrázta az ablakkereteket, sarkában rengette meg az ajtót. Vakító villámok cikáztak, az ég hangosan dörgött. Rövidesen borzalmas vihar bontakozott ki.
– Mi ez, férjuram? – Az asszony félve nézett ki az ablakon. – Mit tegyünk?
– Semmit, asszony. A vihar majd elvonul, ahogy jött. Remélem.
Az ablakhoz lépett, és kinézett az éjszakai zivatarba. Régen magas termetű volt, de a sok munkától és a bánattól mára meggörnyedt a tartása
– Ahogy történik, úgy történik, ez Isten akarata.
A feleség a mennyezetre nézett és elmosolyodott.
– Amikor alszanak, olyanok, mint az angyalok.
Virradatra a zivatar elvonult a messzi dombok mögé. Az apa kinézett az ablakon, és meglepve látta a lovaskocsit, amely a ház előtt állt meg.
– Hát, ez mit keres itt?
A kocsis hosszú kabátot viselt, kalapját mélyen a homlokába húzta. Súlyos léptekkel ment a házhoz.
– Engedjetek be! Fontos hírem van számotokra.
– Mit akarsz tőlünk ezen a korai órán, fuvaros?
Bizalmatlanul és vonakodva nyitott ajtót, és beengedte a kocsist a szobába.
– A gyermekeitekért jöttem.
– Komolyan mondod? Ki küldött? – kérdezte az apa – Hová viszed őket? Jó dolguk lesz? Épségben hazatérnek majd?
Az anya szemét könnyek futották el, könyörgő tekintete a kocsiséval találkozott.
– Csillapodj, asszony! Hozzátok őket elém! Én csak a küldött vagyok – morogta az bosszúsan, és vállat vont. – Gyerünk, nem érek rá, hosszú út vár rám és a lovakra.
Az apa a feleségére nézett. – Tedd, amit a kocsis mond, és hívd ide a gyerekeket!
A fiúk hamarosan lenyargaltak a lépcsőn.
– Mi ez az egész? – kérdezte Sátán. Arca haragtól vöröslött.
– Hagyjatok békén, fáradt vagyok – mondta ásítozva Belfegor, és majdnem elbotlott a saját lábában.
– Mit akar tőlünk ez a vénember? – kérdezte Lucifer, megvetéssel hangjában. – Semmi köze hozzánk.
Asmódeus szeme felragyogott: – Végre történik valami!
Belzebub lelkesedett: – Akkor végre rendesen kialhatom magam?
– Amíg ingyen van – így Mammon, Leviatán pedig boldogan fordult szüleihez. – Utazni fogunk!
A kocsis bosszankodva méregette a testvéreket – Hosszú út áll előttünk.
A szülők vegyes érzelmekkel álltak az ajtóban, amikor a kölykök helyet foglaltak a kocsiban. – Ez az úr majd vigyáz rátok.
A fuvaros felült a bakra, és kalapját megemelve elbúcsúzott – Boldogulni fognak.
Útnak indultak a reggeli hűvösben. Lucifer éppúgy félt attól, mi lesz velük, mint a testvérei, de nem mutatta ki. Hetykén odakiáltott a kocsisnak: – Hová viszel minket? Ki vele!
Nem kapott választ, a fuvaros épp csak hátrapillantott, és gyorsabb haladásra biztatta gebéit. Sebesen haladtak a kátyús utakon, erdők és szántóföldek között.
Hatalmas vár bukkant elő. A kocsi ráfordult a várhoz vezető útra, a kapu kitárult, mintha láthatatlan kezek nyitották volna ki. Megálltak az udvarban, a vaskapu nyikorogva bezárult.
Kinyílt a porta, egy lány jött le a lépcsőn.
– Végre ideértetek, már vártunk rátok.
A fiúk lekászálódtak a kocsiról. – Hol vagyunk? Te ki vagy? Mit keresünk itt? – kérdezgették.
A lány kurta biccentéssel üdvözölte a kocsist, aki aztán egy oldalsó kapun elhagyta a várudvart. – Ne féljetek, nem esik bántódásotok. Gyertek velem!
Megilletődve követték egy nagy teremig. Asmódeus szemei versenyt ragyogtak a falon lévő gyertyák fényével. – Csodás ez az épület! Itt aztán lehet élni! Nézd a hosszú asztalt és a csillárokat!
– Ugyan már! – vigyorgott Lucifer. – Ez semmi. A várúr nem gondolhatja komolyan, hogy ezzel meghat!
– Vajon miért kocsiztatott ide minket, miért várat meg? – mérgelődött Sátán, és türelmetlenül toporgott.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó a terem végében. Pompás öltözéket viselő lovag ment hozzájuk. – Szívesen felelek a kérdésedre, Sátán. Először is legyetek üdvözölve a Grabenstein várban. Foglaljatok helyet!
Zokszó nélkül leültek az asztalnál álló székekre. Még Lucifer is csendben maradt, pedig különben mindenre volt megjegyzése.
– Azért hozattunk ide benneteket, hogy erényre tanítsunk. Feldühödtünk azon, hogy szüleiteknek annyi szeretettel sem sikerült rendes emberré nevelni titeket. Itt tisztességet tanultok, és nem hoztok többé szégyent a szüleitekre.
Hangján hallatszott, hogy komolyan beszél, de nyugodt volt. Mosoly táncolt ajkán.
– Megtanuljátok, hogyan viselkedjetek okosan és bátran, igazságosan és alázatosan, szerényen és bölcsen. Azután, ha Isten is úgy akarja, férfiként tértek vissza az életbe.
A fiúk némán álltak, arcukra volt írva a megdöbbenés. Sátán ököllel az asztalra csapott: – Mi ütött a szüleinkbe! Ezt nem tehetik velem!
– Nem érdekel, nekem minden mindegy – morgott Belfegor.
– Ha nem kerül semmibe – vélte Mammon és Leviatán.
– Amíg eleget kapunk enni… Otthon sosem laktam jól – szólt Belzebub.
Lucifer a lovaghoz fordult.
– Kicsoda maga, hogy parancsoljunk nekünk?
– Az én váramban vagytok, itt az lesz, amit én mondok. Gyertek, megmutatom a hálóhelyeteket!
A lovag felkelt, a fiúk kelletlenül követték: nem volt más választásuk. Hideg folyosókon át, pazar helyiségek mellett haladtak el a lovaggal. – Mi is ilyen szép helyen fogunk aludni? – kérdezte csillogó szemmel Asmódeus. De nem kapott választ.
– Egy pillanatig sem maradok itt! – dühöngött Sátán. – Tehetnek egy szívességet!
– Hogyhogy? Tetszik nekem, hogy várúr leszek! Meg fogod látni, jobb lesz ez, mint az a primitív élet… – nevetett Lucifer. – Te, Belfegor, sosem viszed semmire.
A lovag kitárta a folyosó végén a dísztelen ajtót. A keskeny ablakon csak kevés fény jutott az ajtó mögötti szobába. Hét ágy állt benne.
– Ez a cellátok. Helyezzétek magatokat kényelembe. Kaptok húst és kenyeret. – Ennyit mondott, majd magára hagyta a meglepett és megrökönyödött fiúkat.
– Mit csinálnak velünk? – kérdezte ijedten Belfegor.
– A nemes lovag tehet egy szívességet – mondta Sátán.
Leviatán és Mammon bosszankodott: – Talán bizony apródként kell robotolnunk neki?
– Talán nekünk adja a lányát, ha jól végezzük a dolgunkat – lelkesedett Asmódeus, Belzebub pedig hozzátette: – És azon felül egy csinos kis apanázst.
– Ah – Lucifer megelégelte testvérei lármáját. – Tehet egy szívességet, biztosan nem fogok neki apródkodni.
Nem telt el hosszú idő, és csak a gyerekek békés szuszogása hallatszott a szobában.
Másnap reggel a fiatal lány a lovagterembe vezette őket. – Remélem, jól aludtatok. Foglaljatok helyet!
A fiúk megszeppenve nézték új urukat, aki az asztalfőn ült. Érezték, hogy nincs értelme ellenkezni. Helyükre tolták a székeket.
– Szolgáljátok ki magatokat, gyerekek! Sok tennivalótok lesz ma. Téged, Belfegor és téged, Lucifer az istállóban várnak. A főbéres fog nektek munkát adni. Mammon és Leviatán, ti a latrinákat és a szobákat fogjátok kitakarítani. Maria, a házvezetőnő fog rátok felügyelni. Belzebubra és Asmódeusra szántóföldi munka vár, közeledik az aratás. Sátán, te velem jössz. Számodra különleges feladatom van: az apródom leszel.
A lovag hátradőlt székében, és figyelte, hogyan reagálnak védencei. A fiúk rémülten néztek egymásra. Nem mertek hangot adni rosszkedvüknek. Megállt bennük az ütő. Sátán nem tudta visszafogni magát, szikrázó szemmel kiáltott fel.
– Nem akarok apród lenni. Ez, ez…
– Nem fogok semmit se csinálni! Nem vagyok cseléd! – Belfegor az asztalra csapott.
Ebben a pillanatban belépett a földműves, a főbéres és a házvezetőnő. A lovag felállt, és így szólt hozzájuk:
– Akkor lássunk neki. Legyetek szigorúak, de megértők velük. Még sokat kell tanulniuk. Gyere, Sátán, dolgunk van.
A megszólított zsebében ökölbe szorított kézzel ment utána.
A többiek kedvetlenül fogadták sorsukat, és követték újdonsült mestereiket. Maria rongyot és tisztítószert adott a fiúknak, és először a folyosót súroltatta fel velük. Hannes vasvillát adott védencei kezébe, és kitrágyáztatta velük az istállót: a fiúk kelletlenül végezték a munkát. A földműves magával vitte új cselédjeit a földekre. – Csodálkozni fognak a kisfickók, vigyorgott magában, miközben ostorral biztatta a lovakat. Belzebub és Asmódeus összetörve ült a szekér hátuljában.
Egyedül Sátán volt elégedett feladatával, ő a melegben maradt, ura páncélját tisztította. Haragja óráról órára csökkent, ahogy a fémet fényesítette. A lovag örült ennek a sikernek.
Csak alkonyat után ülhetett az asztalhoz a hét fáradt fiú. Maria tálalt nekik, volt minden, mi szem-szájnak ingere. – Lássatok neki derekasan!
Asmódeus és Belzebub a bort is megkóstolta, míg a többiek visszafogottan csak tiszta vizet ittak.A két fiúnak egy-kettőre elzöldült az arca.
– Ez csak a rossz bortól lehet – mondták botladozó nyelvvel.
A következő reggel sem hozott nekik jobb napot. Bár nem érezték jól magukat, a lovag a konyhába küldte őket a pohárnokhoz, aki rendesen leteremtette őket.
– Most megkaptátok az önteltségetek jutalmát. Fogjatok hozzá, az ebédnek készen kell lennie.
Nem volt túl együttérző. Örült, hogy végre van két segítője, akik a keze alá dolgoznak a konyhában.
A két fiú megizzadt a krumpli- és a káposztahegyek között. Hányingerük elmúlt, a fejük sem zúgott már.
Később Belfegort is utánuk küldte uruk, mert nagy ünnepre készültek. – Minden munkás kézre szükség van.
Sátán és Mammon az istállóba mentek. A várúr négy nemes paripáját kellett ellátniuk. Kelletlenül tisztogatták a lószerszámokat, mert tartottak a lovaktól. Hiába. Hannes, az istállófiú nem tűrte a kifogást, és bezavarta őket a paripák közé.
Ezen a napon Lucifer és Leviatán lettek a lovag apródjai. Elmehettek vele a városba. Míg Lucifer élvezte az utazást, Leviatán tágra nyílt szemmel nézte a kocsit.
Hazafelé viszont gyalog kellett menniük.
– Erős lábatok van – mondta a lovag a kocsi bakjáról. – Egy órán belül a kastélynál vagyunk – mondta, és faképnél hagyta a fiúkat, akik kedvetlenül folytatták az utat
– Ez már tűrhetetlen, Levi! Ilyet nem lehet velem csinálni.
– Nyugodj le, Lucifer! Legalább nem kell ebben a hőségben a szántóföldön robotolnunk.
– Ez igaz.
Az esti étkezéskor Belzebub és Asmódeus megelégedett néhány aprósággal, míg testvéreik derekasan falatoztak. Megszeppenve üldögéltek a szokatlan munkától meg a lovag és emberei seregétől. Korábban estek ágyba, mint szoktak. A harmadik napon is kora reggel ismertették a feladatokat. Most Sátánon és Luciferen volt a sor, hogy a pohárnoknak segítsenek.
Ez Lucifer számára sokkal nagyobb büntetés volt, mint testvérének, aki örült ennek a munkának. A szakács hamar rejtett tehetséget fedezett fel benne, és rábízta a leves előkészítését. – De nehogy odaégesd!
Lucifer nehezen boldogult a zöldséggel. A szakács barátságosan megmutatta neki, hogyan lehet a közönséges zöldségből ízletes köreteket készíteni, és beavatta a fűszerek tudományába is. – Légy óvatos! A túl keveset nem lehet érezni, a túl sok sem jó. Néhány fűszer drágább, mint az arany vagy a drágakő.
Ez már tetszett Lucifernek, a fűszerek mesterének érezte magát. Addig tüsténkedett, míg a forró levesbe ejtette a sótartót! A levesnek ezzel vége volt!
– Mit műveltél? Észnél vagy? Ez nem fog tetszeni az úrnak. És most mindent elölről kell kezdenem.
– Pohárnok, ez a te dolgod! – feleselt Lucifer.
– Majd adok én neked, hogy így beszélj velem! Hozzál vizet a kútról! Szedd a lábad!
Sátán kárörvendően kevergette levesét, míg Lucifer a két vödörrel a kúthoz sietett.
Ott találkozott Belzebubbal és Asmódeussal, akik szénát vittek a pajtába. Asmó vigyorgott. – Lévi és Mammon a földeken szánt. Nekünk könnyebb dolgunk van.
– Én a konyhában vagyok, ott aztán megy a főzés! Heh! – mondta Lucifer megvetéssel. De nem sokáig büszkélkedhetett. Egyszercsak megjelent a szakács az ajtóban, pulykavörös arccal, csípőre tett kézzel.
– Lucifer! Hol marad a víz? Hozd ide rögtön, vagy móresre tanítalak!
– Csak nehogy a végén téged főzzön meg, Lucifer – Belzebub vigyorgott. Asmódeus még utánakiáltott: – Vagy inkább cserélnél velünk?
Így még nem beszéltek Luciferrel: nagyon rosszul esett neki. Nem is nézett vissza a testvéreire, vitte a vizet a konyhába. A küszöbön majdnem kiejtette a kezéből a vödröket, de még éppen sikerült elkerülnie az újabb ballépést.
Este jóllakottan és fáradtan ültek a teremben, amikor belépett a lovag, oldalán a lánnyal, aki első nap fogadta őket és néhány másikkal, akik szégyellősen az asztalhoz ültek. – Ezek a fiatalemberek a legjobb úton vannak, hogy megértsék, hogyan lehet értelmesen élni. De ez ne tévesszen meg benneteket. – Fiúk, ő, mint tudjátok, a lányom, Klara, ők pedig a barátnői. Ma megmutathatjátok, hogy igazi lovag rejlik bennetek.
A fiúk ámuldoztak. A lányok csinosak voltak, mindannyian megtalálták a kedvencüket. Késő estig nevettek és táncoltak. Hannes hegedűn játszott.
– Jól csinálják a fiúk – mondta neki a lovag, ahogy a gyerekeket nézte. – Ilyen kavalkád már régen nem volt itt.
Hannes ura elmélázó, sötét tekintetébe nézett. – Újra meg kellene házasodnia, uram. A magány nem tesz jót önnek.
– Tudom, Hannes, de ez nem megy egyik napról a másikra.
– Ha találkozik az igazival, elmúlik a fájdalom, uram. Egy napon így lesz.
– Talán igazad van, Hannes. Majd ha a hét ördög angyallá válik.
Szorgos nyüzsgéssel virradt meg a következő nap. Estére újabb nagy ünnepre készültek. Hannes patyolattisztára takaríttatta az istállókat. Leviatán segített az etetésben. Bár tartott tőle, még jobban félt attól, hogy testvérei kigúnyolják. Összeszedte magát, délre már elégedetten sütkérezett a kút mellett. Nem hitte volna, hogy ennyire közel mer menni a lovakhoz, láthatóan büszke volt magára. Lucifer mellé ült.
– Én is tartok tőlük. De olyan szépek.
Mammon épp a konyhából jött egy vödörrel a kezében. – Ez tiszta kényszermunka!
– Mit nem mondasz, Mammon! Nézd csak, ott jön Asmó és Sátán a szántóföldről. Ők aztán tényleg kimerültnek tűnnek.
Levi integetett a testvéreinek. Azok leugrottak a kocsiról és melléjük ültek. Asmódeus lihegett.
– Ez kemény munka volt! Nem vagyunk még férfiak, de már férfiként kell robotolnunk!
Sátán arca nem csak a naptól vöröslött.
– Mit képzelnek magukról? Az eke csökönyös volt, mint egy szamár.
– Mindennel elkészültünk. A nap további részére szabadok vagyunk – mondta Belzebub, aki Belfegorral együtt épp akkor jött ki az udvarra.
– Az uraságnak meglepetése van számunkra. A szobánkban kell megvárnunk Mariát.
– Mi lehet az a meglepetés?
– Fogalmam sincs, de biztos semmi kellemetlen. Elvégeztük a feladatunkat – Belzebub vállat vont.
Nem sokkal később az ágyukon ültek, és azon törték a fejük, mi várhat rájuk. Váratlanul a lovag és Maria, a házvezetőnő jelent meg az ajtóban.
– Fiúk, most jön a feketeleves!
A lovag alig tudta elnyomni vigyorát, Mariának is nehezére esett komoly képet vágni.
– Ilyen koszosan nem mehettek az ünnepségre, úgyhogy mindjárt mentek a fürdőkádba. Aztán felhúzzátok ezeket itt. Nem akarlak így látni benneteket.
A kis kocsira mutatott, amit Maria a szobába húzott. Hét öltözet ruha volt rajta.
– Le a piszkos nadrággal, uraságok! – kiáltott rájuk az asszony. – A fürdő nem szeret várni.
Mind a heten kezükbe kapták a ruhacsomagjuk. A fiúk alig tudták leplezni meglepetésük. A lovag csöndesen fütyörészve hagyta el a szobát. Még sok tennivalója volt.
– Mars a kádba! – sürgette őket Maria.
Úgy követték a házvezetőnőt, mint egy sor megkopasztott csirke. A testvérek kínosan érezték magukat, de a forró fürdő ígérete elnyomta szégyenérzetüket. Maria kinyitott egy alig észrevehető ajtót. – Itt van két edény, nem kell sietnetek.
– Én megyek elsőnek – szólt Lucifer.
– Te még vársz, Lucifer. Először a kicsiken a sor – intette Maria.
– Belfegor és Belzebub, tietek a baloldali kád, Sátán és Asmódeus, tietek a jobboldali. Mosakodjatok meg alaposan! Az új ruhákat nem szabad mindjárt… Te, Mammon és te, Leviatán, segítetek a testvéreiteknek. És a te dolgod, Lucifer, gondoskodni róla, hogy egy órán belül mindannyian a lovagteremben legyetek. Te vagy a felelős érte.
A ruhák illettek rájuk, büszkén illegették magukat bennük. Csak Lucifernek volt kivetnivalója.
– Ha már én vagyok a legidősebb, igazi úri ruhákat kellett volna kapnom.
Épp ekkor lépett be Maria. – Testvérek vagytok, Lucifer, egyikőtök sem ér többet, mint a másik.
A fiú lenyelte a válaszát, ahogy Maria megvető arcát meglátta. Az asszony ismét becsukta maga mögött az ajtót.
– Az uraság még várhat – Belfegor új ruhájában leheveredett a szalmazsákjára.
– Ne legyünk hálátlanok, Belf! – Sátán mérgesen nézett rá. – Gyerünk, kelj fel!
– Még van pár percünk – ásítozott Belfegor. – Álmos lettem a fürdéstől.
– Ha nem készülünk el azonnal, ki fogunk kapni az uraságtól. Belf, te világ lustája, felkelni!
Nem sokkal ezután percre pontosan lépett be a terembe a hét testvér. Új holmijukba, frissen fésülve elismerésre méltó látványt nyújtottak.
– Épp így gondoltam, gyermekeim! – A lovag trónján ülve elégedetten szemlélte védenceit – Jól végeztétek a munkátokat, ezért nem marad el a jutalmatok. Remélem, az új ruhák új emberré is tesznek benneteket. Remélem, ezek a napok olyan leckét adtak nektek, melyet nem felejtetek el. Én örömmel láttam, hogy mégis rejlik bennetek valami. Holnap reggel értetek jön a kocsi és hazavisz. Nem csak hét jólnevelt fiú lesz a szállítmány. Mindannyian megleptetek bennünket – és most engedd be a lányokat, Hannes. Kezdődik a búcsúünnep.
A hét boldog fiú késő este került csak ágyba.
– Örülök neki, hogy hazamegyünk – mondta Asmódeus. – Vajon mit szólnak a szüleink az új nadrágokhoz?
– Remélem, már nem haragszanak ránk. Sok mindent rosszul csináltunk – Lucifer lehajtotta fejét. – Beképzelt voltam csak azért, mert én vagyok a legidősebb. Ezentúl nem így lesz.
– Sokat ártottam a haragommal. Ezután visszafogom magam. Így sokkal jobb – Sátán örömtáncot járt új holmijában. – Úgy örülök, hogy látjuk Mamát és Papát!
Belfegor már teljesen elkészült, még a szalmazsákját is rendbe rakta.
– Sokkal jobb, ha korán kezdjük a napot. Akkor sokkal több időnk van mindenre.
– Mi ütött beléd? Hová lett a lustaságod? – Lucifer követte testvére példáját, néhány percen belül rendbe tették a szobát. Régi ruháik egy-egy batyuban hevertek az ágyukon.
– Gyertek, ne késsünk el!
Néhány pillanat múlva a hét fiatal a folyosón szedte a lábát, a helyiség már nem is tűnt nekik hidegnek. A nagy lovagteremben a házigazda várt rájuk a lányával.
– Derék, hogy már készen vagytok. Reggelizzünk!
– Igazán helyes fiatalemberekké váltatok – mondta Klara, aki apja mellett ült.
– Talán még találkozunk. Ha elég nagyok lesztek, és szorgalmasan tanultatok, szívesen látlak benneteket újra. Sátán, lehetnél szakács. Vagy Belzebub istállófiú. És nem utolsósorban Leviatán titkár.
– És én? – kérdezett Lucifer. – Nekem nincs feladatom?
– Lucifer, neked különleges feladat jut – a lovag felállt, a legidősebb fiúhoz ment, kezét a vállára tette. – Te fogsz gondoskodni róla, hogy a testvéreid szorgalmasak legyenek, és végigkíséred őket az útjukon, segítesz nekik, ha nem boldogulnak egyedül.
Lucifer szégyenkezve hajtott fejet. – Így fogok tenni, uram.
– Elég, gyerekek. Most egyetek rendesen. Hannes majd hazavisz benneteket. Előkészíttettem nektek egy nagy ládát is, azt majd adjátok oda a szüleiteknek. Üdvözlöm őket.
– Köszönjük, uram! – szólt Mammon és Leviatán olyan egyszerre, ahogy csak ikrek tudnak.
Belzebub felállt, és kérdőn a lovagra nézett.
– Vihetünk néhány kenyeret a hazaútra?
– Persze, ne menjetek korgó gyomorral.
A lovag örült. Belzebub is sokat fejődött.
– Maria, szólj Hannesnek, hogy fogja be a lovakat a nagy hintó elé! Méltó módon utazzanak haza az uraságok.
A nap magasra hágott, a négyesfogat az országot járta. A hét izgatott fiú másra sem vágyott, mint hogy átöleljék szüleiket. Vajon mit fognak mondani?
A végtelennek tűnő utazás végeztével délutánra értek haza. A szülők kitörő örömmel fogadták őket a tornácon. Édesanyjuk mindannyiukat keblére ölelte, édesapjuk az úttól összekuszálódott hajukat simította helyére.
– Végre újra itt vagytok!
Mindegyik fiú elsőként akart beszámolni a várban töltött napokról, egymás szavába vágva. De Hannes szigorú pillantására elhallgattak. Segítettek lepakolni a kocsiról az ajándékokat és a batyukat, illedelmesen elbúcsúztak a kocsistól, aki végül egy kis lepecsételt csomagot nyújtott át az apának.
– Ebben a lovag üzenete van. Azt is üzeni, hogy a fiaid bármikor visszamehetnek a várba.
Búcsúzóul kalapot emelt, és a lovak közé csapott.
Mind a kilencen integettek a négylovas hintó után. Véget ért a várbéli kaland.
Gefällt mir:
Gefällt mir Wird geladen …
Schön, dass Sie auf meiner Homepage angekommen sind.
Katharina Kraemer 