Kategorien
Veröffentlichungen

A favágó aus dem Deutschen Katharina Kraemer

Az erdő mélyén, távol a falutól volt egy viskó, amelyben – így mondták – a
favágó lakott. Néha csendes téli estéken, a kandalló fényénél meséltek
róla, miközben átfázott tagjaikat melengették. Volt, aki hátborzongató
dolgokról beszélt, mások arról számoltak be, hogy valakit nagy veszélyből
mentett meg, és nem kell tőle félni. Többen hozzá is költöttek az
eseményekhez, mások kifelejtettek valami fontosat az elbeszélésből.
A történetek évről évre egyre rejtélyesebbek lettek. Egy dolog azonban
közös volt bennük: a favágó ott garázdálkodott az erdőben. Az erdő
átutazók néha az ő nyomait vélték felfedezni a hóban. Ha a bokrok közül
ropogni hallották az avart, gyorsabb tempóra ösztökélték a lovakat. El
innen, csak kifelé a sötét erdőből! Annyira féltek az öreg favágótól és
fejszéjétől, hogy sosem tettek kitérőt. Túl sokan voltak, akik sosem tértek
vissza az erdőből!
Egy napon a vándor Matthis érkezett a faluba.
– Asztalos vagyok. Van itt olyan mester, akinek a szolgálatába állhatok?
– kérdezte a kis vendégházban.
A hatalmas termetű, sűrű, sötét szakállú fogadós egy korsó sört tett a
férfi elé.
– Szerencséd van. Az idős Barnard hónapok óta betegen fekszik, a
munkát nem végzi el senki. Én pedig majd szállást adok neked.

– Nagyon kedves tőled, fogadós uram. – Matthis belekortyolt a sörbe,
majd letörölte a habot üde arcát díszítő bajuszáról. – Már holnap reggel
meglátogatom, és munkát kérek tőle.
– Van még egy kis húsom és kenyerem – a fogadós kinyitott hátul egy
ajtót. Öblös hangján hátrakiáltott: – Marie, készíts elő sebesen egy
szobát.
A következő pillanatban megjelent Marie. Egykor csinos lehetett,
gondolta Matthis. A szemei, mint a csillagok, haja fekete, mint a szurok.
– Hosszú ideje nem volt vendégünk. Meddig maradsz nálunk?
Mielőtt Matthis válaszolhatott volna, a nagydarab férfi rákiáltott
Marie-ra. – Ne kérdezősködj annyit, ostoba nőszemény. Menj és csináld,
amit, mondtam! Vagy én indítsalak útnak?
– Jól van, na. Csak azt akartam… – feliramodott a lépcsőn.
Matthis kimondottan gorombának találta, ahogyan a házigazda a
feleségével bánt. Ilyent nem szabad csinálni! „Elővigyázatosnak kell
lennem vele, az ilyen ember nem teketóriázik!” Lenyelte dühét és az
utolsó falat húst, kiürítette korsóját, és vállára vette tarisznyáját.
– Jó éjszakát, fogadós uram, köszönöm a vacsorát.
A falu utcáit sűrű hó borította, a vastag, szürke felhőkből még mindig
havazott. „Csak ne menjen így tovább” – gondolta Matthis, ahogy a hóban
gázolt. Odahaza ritkán volt bokánál magasabb a hó, itt azonban az
ablakpárkányokig értek a hóbuckák. Csak egy keskeny csapás vezetett a
havon keresztül. Füst és levesillat töltötte meg az utcát. A falusiak
ruhájukba burkolózva mentek hazafelé.
Matthis rövidesen megtalálta az asztalos házát, melyet finom
faragványok ékítettek. Matthis bekopogott a díszes kapun. Semmi nem
történt. Ismét kopogott.
– Jövök már – kiáltott valaki. – Ki van ott?
Egy fiatal lány nyitott ajtót.
Matthis a hideg és a hó ellenére levette a sapkáját.
– Matthis vagyok, asztaloslegény, vándorúton. Úgy hallottam, segédet
kerestek.
– Ó, gyere csak be! Apám örülni fog, munka híján pénzünk sincs. Marie
vagyok, a lánya. Anyám már nem él, apám pedig már régóta
betegeskedik.
– Köszönöm, Marie. Ha már lesz munkám, minden rendben lesz.
A legény a szobába lépett. Csodaszép szekrények voltak benne és egy
asztal, mellette paddal. – Ó, ez micsoda? Ki készítette ezt?
– Bátyám és apám csinálta az egészet. Hannes nem egészen egy éve,
favágás közben halt meg. Anyámat is a gyász vitte sírba. Apám sem tudja
feldolgozni. Azt mondja: minek éljek még?
– Hiszen te még itt vagy, Marie – Matthist megrázta a hallott
sorscsapások sora. – Érted kellene…
– Tudod, hogy van ez. Hajadon maradok, amíg… – Marie megrándította
vállát, majd halványan elmosolyodott. – Ha itt maradsz, talán felépül az
apám. Mindenki szerint ő a legjobb asztalos.
– Aki ilyen szekrényeket tud készíteni, az igazi mester.
Matthis helyet foglalt az asztalnál, és megcsodálta a szép intarziákat, a
bútorok ívelését.
– Ilyet még nem láttam, amióta vándorúton vagyok. Pedig hosszú utat
jártam be, még Itáliában is voltam. Talán nem is akar majd felvenni –
tette hozzá töprengve.
– Bízd csak rám! Az apám képtelen nemet mondani. Mindjárt bemegyek
hozzá.
Matthis a szobában maradt. Jól mennek a dolgok: szükségük van rám, én
pedig kitanulom, hogyan készíthetek ilyen szép dolgokat. Aztán előttem a
világ… – gondolta.
– Jobbkor nem is jöhettél volna.
A mester súlyos léptekkel jött be a szobába.
– Mester, vándorúton vagyok. Ha tud nekem munkát adni, elégedett
leszek.
– Ne menjünk a dolgok elébe – a mester leroskadt a székre és fújtatott,
mint egy bika. – Régóta nem működik a műhely. Nem tudok ezért neked
túl sok fizetséget adni, de ha jól végzed a munkádat, nem fogod
megbánni.
– Rendben, mester – Matthis szívesen dolgozott volna az öregnek. Utolsó
bére még kitartott, így nem volt sietős a dolga. – Tudok várni.
– Akkor menjünk át mindjárt a műhelybe, és mutasd meg, mit tudsz! – a
mester zihálva felemelkedett a székről. – Bárcsak élne még a feleségem!
Matthis követte a ház mögötti kis műhelybe – Nem szabad elhagynia
magát! Marie kedvéért.
– Ugyan már! Marie! – felelte az öregember. – Ő boldogul nélkülem is. Én
elvesztettem a feleségemet és a fiamat.
– Marie pedig az anyját és a testvérét – szaladt ki Matthis száján.
– Jól van na, fiam. Igazad van – a mester csendes mosollyal nézett a
fiúra. Az pedig megbékélt. Mégiscsak van szíve az öregnek.
– Akkor megegyeztünk, mester? – kérdezte.
– Már holnap kezdhetsz.
Matthist a műhely melletti kamrában szállásolták el. Másnap reggel
Marie-val az erdőbe indultak fáért, hogy befejezhessék a régebbről
maradt megbízásokat.
Végre abbamaradt a havazás. Matthis egy szánkót vitt a vállán, Marie
hátizsákjában voltak a szerszámok.

A mély hóban caplattak befelé az erdőbe.
– Marie, kérdeznem kell tőled valamit. A fogadóban meséltek az öreg
favágóról, aki állítólag erre garázdálkodik. Hiszel benne?
– Ugyan már, ez a mese! – Marie nevetett .– Nem tudom. Én még sosem
láttam. Ki tudja, van-e benne igazság.
– Nem félsz?
Matthis óvatos léptekkel ment tovább. Csak a lány lépései nyomán
ropogott a hó.
– Nem, Matthis. Hiszen te velem vagy – mosolygott Marie. – Mi
történhet? Gyere, erre visz az út.
Egyre mélyebbre értek az erdőben. Kísérteties csend vette őket körül.
Egyszercsak egy őz suhant elő a fenyvesből, majd még egy és még egy.
Megálltak.
– Mi ijeszthette meg őket? – suttogta Marie. – Talán a favágó?
– És ha igen? Mégis mit csinálna? Széthasogat minket a fejszéjével, hogy
megfőzzön és felfaljon? Te sem gondolod komolyan. Ostoba babona és
eretnekség az összes mendemonda.
– Apám azt mondta… – próbált ellenkezni Marie.
– Lárifári! Amilyen régiek ezek a történetek, a favágónak már rég meg
kellett halnia. Már réges-rég halott. és úgy lármáztok, mintha mindenkit
megölne, aki az erdőbe jön!
– És azok, akik nem jöttek vissza? Azokat biztosan…
– Ne beszélj butaságokat, Marie! Biztosan azok is vándorútra mentek,
ahogy én.
Lassan felbosszantotta magát a falusiak fecsegésén. És azon, hogy Marie
is folyton ezzel jött.
– Hol van a fa, amiért jöttünk?
– Mindjárt ott hátul, a baloldali etetőnél. – Marie félt az erdőben, de
bízott benne, hogy Matthis megvédi, ha kell.
Ahogy odaértek az etetőhöz, Marie keresett néhány alkalmasabb
fatörzset, Matthis fejszéje pedig belehasított a tönkökbe. Hosszú ideig
dolgoztak, hamarosan egészen szép halom fa tornyosult mellettük. Úgy
belemerültek a munkába, észre se vették, hogy elszaladt az idő, és ismét
sűrűn hullt a hó.
– Vihar közeleg. Mit csináljunk? – kérdezte Marie.
– Ha sietünk, talán hazaérünk, még mielőtt komolyra fordulna a helyzet
– vélekedett a légeny. „Itt készül valami” – gondolta a sötét felhők láttán,
melyekből szakadatlanul hullott a hó.
– Gyerünk, hagyjuk abba! Irány hazafelé.
Megragadta a szánkó kötelét, mire egy mély hang kiáltott rájuk a sűrű
fenyvesből. – Maradjatok inkább itt, gyermekeim! Már nem érnétek
vissza!
Marie rémületében elejtette a kosarat, és felsikoltott.
– A favágó! A favágó!
Matthis megfordult.
– Hé, ki van ott?
– Én vagyok az, a favágó – hatalmas férfi tűnt fel az etető mögül. – Nem
értek épségben haza.
– Segítség, segítség! Végünk van!
– Hé, favágó! Bennünket akarsz? Ezt megkeserülöd! – Matthis
megragadta a fejszéjét. Majd ő megmutatja!
– Tedd le! Nem akarlak bántani. Hamarosan ítéletidő lesz, elvesznétek az
erdőben – a favágó közelebb jött.
Matthis szilárdan kezébe fogta a fejszét. – Mit akarsz, favágó?
– Meg akarlak védeni titeket, ahogy sokakkal megtettem már közületek.
– Védelemnek hívod, amikor te… – szólt Marie elcsukló hangon.
– Már sokan jártak, utaztak az erdőben – felelt a favágó nyugodtan. –
Nyomorúságos halált haltak volna, ha nem találom meg őket.
– És hol vannak most? – kérdezte Matthis.
– Ők is vándorbotot vettek a kezükbe, akárcsak te, Matthis, és máshol
próbáltak szerencsét. Higgy nekem, nem akarok ártani nektek – a favágó
kezét nyújtotta Matthis felé. – Gyertek velem! A kunyhómban
biztonságban lesztek. És van meleg levesem is.
– Marie, a favágó ártalmatlan. Látod? Kivárhatjuk nála a vihar végét. És
reggel hazamegyünk.
– Ha mellettem leszel, megyek én is.
Túl mélyen gyökeret vertek benne a rémtörténetek, hogy egyszerre
megbízzon a favágóban.
Nem sokkal később a meleg kemencénél ültek, és a forró levest
kanalazták, amellyel a favágó kínálta őket. Kinn tombolt a vihar. Szakadt
a hó, villámlástól és mennydörgéstől remegtek a falak.
Az öregember történeteit hallgatták, mígnem elaludtak az egyetlen
ágyon, a favágó pedig őrizte álmukat.
Másnap reggel hálás szívvel búcsúztak el vendéglátójuktól. Matthis
megragadta a szánkó kötelét.
– Nem fogunk megfeledkezni jótettedről. Véget vetünk a
mendemondáknak, amiket mesélnek rólad. Köszönünk mindent, favágó!
– Nélküled elpusztultunk volna a viharban – mondta pirulva Marie. –
Csak a meséket ismertem, az igazság az erdőben maradt.
– Semmi baj, Marie. Viszontlátásra !– búcsúzott mosolyogva a favágó.
– Még meg fogunk látogatni valamikor.
– Menjetek! Hosszú út áll előttetek.
A favágó sokáig nézett utánuk, ahogy hazafelé mentek az erdei úton.
Csak késő délutánra értek vissza a faluba. Futótűzként terjedt el
hihetetlen megmenekülésük híre, mindenhol el kellett mesélniük. Volt,
aki nem akarta elhinni, de Matthis és Marie tekintete igazolta a
történetet. Akkor létezik a favágó – Matthist, Marie-t és másokat nagy
veszélytől mentett meg. Nem volt szörnyeteg, vagy ami még rosszabb,
gyilkos!
A télt tavasz váltotta. Matthis továbbra is az asztalosnál dolgozott,
nyárra tervezte lakodalmát Marie-val. Az öregember örült, hogy
rátermett legényt talált a műhelyébe. Még nagyobb örömmel töltötte el a
lánya, aki szívből szerette Matthist. A fiú rövid idő alatt elleste a
mestertől a szép bútorok készítésének és díszítésének művészetét,
csaknem egyedül készítette el a munkákat. Az öregember elégedetten ült
karosszékében, és élvezte, ahogy az első nyári napsugarak arcát
melengették.
– Hannes messze nem volt ilyen ügyes – gondolta elégedetten.
–Szerencsém van Matthisszal.
– Mit gondolsz, nem kellene meglátogatnunk a favágót? Hiszen neki
köszönhetjük a boldogságunkat.
– De, szívem – Matthis nemigen tudott ellentmondani Marie-nak.
Az út könnyen járható volt. Meglátták az etetőt, amott meg a farakást. De
sehol sem volt a tisztás, sem a kunyhó.
Itt kellett volna lennie! De közel-távol nem volt más, csak erdő.
– Nem értem, Matthis.
– Én is tanácstalan vagyok, Marie. Egész biztosan itt állt a kunyhó.
Pihenjünk meg!
Letette az uzsonnával teli hátizsákot. Leültek egy széles fatönkre az út
szélén, és tanácstalanul nézték az erdőt.
– Olyan ez, mint azokban a mesékben, melyeket anyám mondott egy-egy
este. Mindig jó végük volt – sóhajtott Marie.
– A mi történetünk, Marie, csak most kezdődik. A favágó – valódi vagy
sem – megmentette az életünket. Jövő hónapban pedig saját otthonunkba
költözünk, sok gyerekünk lesz és …
Nem tudta folytatni. Marie átölelte, és ajkával pecsételte le ajkát.

Von Katharina Kraemer

Frage 01: Wie heißt du und woher stammst du?
Katharina Kraemer. Geboren als zweiter von eineiigen Zwillingen am Siebenschläfer-Tag 1964, bin ich am Niederrhein aufgewachsen. Ich habe mich lange als »Nordrheinwestfälin« verstanden, weil ich innerhalb dieses Bundeslandes »weit gereist« war. Später verschlug es mich nach München, wo ich meine Lebenspartnerin kennenlernte. Seit 2008 hat uns das Auswanderer-Losglück – mit verbundenen Augen mit dem Finger auf die Landkarte getippt – nach Ungarn verschlagen.
Frage 02:Was gibt es Tolles in deiner Heimat zu erleben? Was ist sehenswert, was kennst du? Was möchtest du mal vorstellen? Was kannst du empfehlen?
Die Antwort auf alle Fragen: Mich. Aber lohnt sich das?
Mancher stöhnt: Hier ist ja nix los! Stimmt, stimmt nicht immer.
Meine Heimat ist, wo mein Herz schlägt – manchmal ist es fehlplatziert, manchmal erobert es die Welt.
Frage 03:Hast du Hobbys? Wenn ja, was machst du da so? Erzähl mal ein wenig darüber.
Ich schreibe auf, was mich bewegt, seit ich weiß, was ein Stift ist. Eine Vielzahl an Geschichten ist entstanden, mal nachdenklich, mal humorvoll. Einige Kurzgeschichten und Gedichte wurden in Anthologien „für gute Zwecke“ in Deutschland und Österreich sowie in Literaturzeitschriften abgedruckt. Inzwischen sind sieben Bücher im Selbstverlag erschienen.
Neben Schreiben? Kochen. SCHREIBEN IST WIE KOCHEN eine Leidenschaft ohne Kalorienzählen …
Mein Vater – ein Koch – hat mir mal gesagt: Es kommt nicht darauf an, ob es allen schmeckt, wichtig ist, dass es den richtigen Leuten schmeckt. Wenn du dein Bestes gibst, werden es die bemerken, die es schmecken können. Auf die Zutaten kommt es an, auf deine Zunge und dein Herz. Mit Liebe gekocht hat noch jedem geschmeckt. Die anderen sollen zur Konkurrenz gehen, vielleicht stimmt da das Rezept.
Frage 04:Was ist deine Passion? Bist du Autor, Künstler, Cover-Designer, Illustrator, Buchhändler, Lektor, Korrektor, etc.? Was verbindet dich mit dem Schreiben?
Autorin, Korrektorin
Ohne Worte möchte ich nicht sein
Ohne Worte möchte ich nicht sein,
sie zu denken, schreiben, lesen,
ist von je her mein „Ding“ gewesen,
nein, ohne sie möchte ich nicht sein.
Wortlos träume ich mir meine Welt
nicht, weil es mir nicht gefällt,
Buchstabe für Buchstabe, Zeile für Zeile,
bis alle Gedanken geordnet sind.
Nein, ohne Worte möchte ich nicht sein.
Frage 05:Was machst du hauptberuflich und wie kannst du diese Tätigkeit in deine Passion einbinden? Hilft dir dein Job oder ist er nur Mittel zum Zweck (ein Brotjob sozusagen)?
Rentnerin. Zu jung dazu? Stimmt. Der »Brotjob« zuvor war vielfältig, von Altenpflege über Büroarbeit bis hin zu Verwaltungstätigkeiten. Mein Großvater – »der Vater der Rheinbücken« – hätte mich gerne als Bau-/Brückenzeichnerin gesehen. Daraus wurde aber nichts. Nur den Brücken bin ich treu geblieben.
Niemand hat die Absicht eine Mauer zu bauen!
Sie existiert schon, besser immer noch,
sie ist das ewige Himmelsjoch,
das uns den Blick gradaus vernebelt,
und menschliche Werte aus den Angeln hebelt.
Niemand hat die Absicht, eine Mauer zu bauen,
sie existiert schon seit Menschengedenken,
seit der ewigen Flucht aus dem biblischen Paradies,
wo uns der Herrgott zum Tor herausstieß.
Warum? Frage ich und suche nach Antwort:
Weil das Unbekannte zu Tür hereinschneit,
weil Besitztümer nur ungern geteilt werden,
mit dem Nachbarn, egal wo auf Erden.
Was plärrt ihr, was macht ihr für ein Gesicht?
Habt ihr nichts Besseres zu tun?
Nehmt eure Hände und formt daraus Brücken,
dann teilt keine Mauer ein Herz in Stücke.
Niemand hat die Absicht eine Mauer zu bauen!
Wir machen Brücken draus, für dich und für mich.
Meine Nationalität? Mensch.
Frage 06:Hast du schon mal was total Verrücktes getan? Wenn ja, was war das? Erzähl mal…
Bin 2008 nach Ungarn ausgewandert. Zur Wahl stand noch Kenia. So was Verrücktes!
Frage 07:Welche Ziele und Träume hast du in deinem Leben? Hast du schon was davon erreicht?
Ich wollte immer wie Jimmy zum Regenbogen gehen.
Ich wollte immer meinen Namen auf einem Buchumschlag stehen sehen.
Ich wollte immer so vieles und fand meist etwas Besseres.
Frage 08:Hast du Familie (z.B. Kinder), Freunde, Verwandte, Bekannte? Was machen sie so? Haben sie Einfluss auf dein Tun, dein Wirken? (Verfolgen sie dein Tun, unterstützen sie dich oder bist du ein Einzelkämpfer?)
Ich lebe in einer eingetragenen Lebenspartnerschaft. Und seit 2010 lebt meine Mutter auch hier. Sie unterstützen meine »Schreiberei« – mit Lob und auch Kritik. Den Rest mache ich selbst.
Frage 09:Hast du Haustiere, wenn ja, was da so?
Anton – ein Schäfermix. Er hält die Stellung in diesem »Weiberhaushalt«. Seit seine Kumpelinen die Regenbogentreppe vorangegangen sind, ist er der »Herr« im Haus.
Frage 10:Gehst du auf Messen, Events, Veranstaltungen, Konzerten, Freizeiten, etc.? Wenn ja, was da genau? (Erzähl uns mal, was dich so interessiert.)
Ich bin weniger die »Aus-Gängerin«, besonders seit ich »Aus-Gewanderte« bin. Ein Paradoxon? Vielleicht.
Frage 11:Hier könnt ihr euch gerne selbst was ausdenken, was ihr über euch erzählen möchtet, was ihr zeigen möchtet, was euch wichtig ist.
Ich baue lieber Brücken als Mauern, bevor ich mit Steinen schmeiße …
DER UNTERSCHIED ZWISCHEN DISTANZ UND ENTFERNUNG LIEGT DARIN, DASS MAN ENTFERNUNGEN LEICHTER ÜBERBRÜCKEN KANN.
Frage 12:Hast du eine Homepage, eine Autorenseite, einen Youtube Kanal, einen Podcast, einen xyz. Was möchtest du uns über dich zeigen? Wo kann man was zu dir nachlesen?
https://katharinakraemer1.wordpress.com
https://www.amazon.de/-/e/B00IJ9ZNZ6
https://www.facebook.com/KatharinaKraemerAutorin/
https://www.bod.de/buchshop/catalogsearch/result/…
Es soll ja Bücher geben, die gekauft und auch gelesen werden. Manchmal, weil man den Autor oder die Autorin kennt oder eben kennenlernen will. Manchmal weil das Cover gereizt hat, der Titel oder auch die kurze Beschreibung auf dem Buchrücken. Und manchmal auch, obwohl das Cover nicht dem eigenen Geschmack entspricht, aber der Inhalt Lesegenuss verspricht. Manchmal, weil es einem empfohlen wird - zum Beispiel durch einen Rezensenten, der sich die Mühe gemacht hat, seine Eindrücke in Worte zu fassen, was quasi ungefragte Werbung für das Buch beziehungsweise dessen Verfasser ist.
Dem Autor ist es letztlich egal. Was am Ende dabei rauskommt, ist es aber nicht.
Manchmal muss man wohl WERBUNG machen, für das, was man macht.
Nimm Dir Zeit zu Lesen für Kurzes und Längeres ...
»Die Glückseligkeit des Himmels« 12 Geschichten aus dem Leben
https://www.amazon.de/dp/B0742DTD48
https://www.bod.de/…/die-glueckseligkeit-des-himmels-kathar…
„Cabo da Roca - Fels der Entscheidung“ lesbisches Coming-out
https://www.amazon.de/dp/B01H2245AO
https://www.bod.de/…/cabo-da-roca-katharina-kraemer-9783741…
„Der falsche Rinderhirte in der wilden Puszta“ 6 Geschichten aus dem ungarischen Kessel
https://www.amazon.de/dp/3741272442
https://www.bod.de/…/der-falsche-rinderhirte-in-der-wilden-…
»Der alte Kauz und die vergessenen Ostereier«
Neun tierisch menschliche Geschichten, mehr für die Großen ...
https://www.bod.de/…/der-alte-kauz-und-die-vergessenen-oste…
https://www.amazon.de/dp/B079Z1KD2P
»Was bleibt ist Erinnerung - wie es war«
eine transidente Biografie https://www.amazon.de/dp/B079RJVX64
https://www.bod.de/…/was-bleibt-ist-erinnerung-katharina-kr…
Für Kinder und jung gebliebene »Alte«
„Der Bläuling und die Wasserjungfer“ https://www.amazon.de/dp/374127402X
https://www.bod.de/…/der-blaeuling-und-die-wasserjungfer-ka…
„Oma Marthas Märchenbuch – 100 Jahre Es war einmal“
https://www.amazon.de/dp/3735786561
https://www.bod.de/b…/oma-marthas-maerchenbuch-9783735786562

Kommentar verfassen

Trage deine Daten unten ein oder klicke ein Icon um dich einzuloggen:

WordPress.com-Logo

Du kommentierst mit Deinem WordPress.com-Konto. Abmelden /  Ändern )

Google Foto

Du kommentierst mit Deinem Google-Konto. Abmelden /  Ändern )

Twitter-Bild

Du kommentierst mit Deinem Twitter-Konto. Abmelden /  Ändern )

Facebook-Foto

Du kommentierst mit Deinem Facebook-Konto. Abmelden /  Ändern )

Verbinde mit %s